Mesterséges dugókkal kísérletezne a főváros



Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - közölte egy birtokába jutott munkaanyagra hivatkozva hétfőn az Origo hírportál.
 
 
Az írás szerint szinte az összes bevezető főúton lezárnának egy-egy sávot, hogy így kényszerítsék autóbuszokra és kerékpárra a budapestieket. "A lezárásoktól az önkormányzat élhetőbb belvárost remél" - írták, a Főpolgármesteri Hivatal felkérésére végzett, egy fővárosi tervezőiroda által készített tanulmányra hivatkozva.
A portál közölte: a tervezett forgalom-átalakítások "főpróbáját" július 4. és augusztus 2. között tartanák, annak tapasztalatai alapján alakítanák ki a végleges koncepciót.
A tervezetről szóló egyeztetések egyik, névtelenül nyilatkozó résztvevőjét idézve azt írták, hogy az ötletgazda Ikvai-Szabó Imre. A főpolgármester-helyettest az Origónak nem sikerült elérnie, de egyik, névtelenséget kérő munkatársa megerősítette az információt. A portál értesülése szerint a városvezető környezetvédő szervezetekkel együtt készíti elő a projektet; a munkaanyag a jövő héten kerül a főpolgármesteri kabinet elé, végrehajtásáról várhatóan május 30-án dönthetnek.

Az ideiglenes korlátozások az V. kerületet és a bevezető nagyobb főutakat érintenék, köztük a Rákóczi utat, az Üllői utat, a Hegyalja utat és a Bajzsy-Zsilinszky utat. Egy teljes sávot vennének le mindkét irányban a Kossuth Lajos utcából, a felszabadult terület "kereskedelmi célú, valamint sétálóterületként funkcionálhat".

Kétszer egy sávosra szűkítenék a pesti alsó rakpartot a Roosevelt tér és az Erzsébet híd között, kétszer két sávos lenne átmenetileg az Üllői út Nagyvárad tér és Ferenc körút közti szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky út is. A felszabadult sávokat parkolóhelyek kialakítására használnák: a rakparton 90, az Üllői úton 350-400, a Bajcsy-Zsilinszky úton 80 parkolóhely jönne létre a számítások szerint - tette hozzá a hírportál.
Az útszűkítésekkel párhuzamosan a kísérleti hónapban sűrűbben járnak a tömegközlekedési eszközök, így a 3-as metró, a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a csepeli és a szentendrei HÉV. A belvárosban közlekedő autóbuszok is gyakrabban közlekednek majd, néhány helyen módosított útvonalon.
A munkaanyag szerint a közlekedési kísérlet összesen 200 millió forintba kerülne, ha sikerülne 40 autóbusz bérlését extra ráfordítás nélkül, barterüzlet keretében biztosítani a megnövekedett tömegközlekedési igények kielégítésére.

Ikvai-Szabó Imre a Kossuth Lajos utcánál tartott tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: tudomásul veszik, hogy a város kinőtte az autóforgalmat, nincs elég lehetőség arra, hogy az emberek egyéni módon oldják meg a közlekedést. Ha sikeresen lezárul a július 4-től augusztus 2-ig tartó kísérlet, akkor a tervek megvalósítás után a belváros halkabb, élhetőbb lehet. Elmondása szerint nem új ötletről van szó, hasonló sávlezárásos módszerrel oldották meg a belvárosi Váci utca déli részének, illetve a IX. kerületi Ráday utca forgalomcsillapítását is. Közölte azt is: a tanulmány azon részeit, amelyeket fenntarthatónak minősítenek a gyakorlati tapasztalatok értékelése során, véglegesíteni fogják. A tervezési munkák ősszel kezdődhetnek - tette hozzá. Kiemelte, hogy a kísérlet része a közlekedési alternatíva nyújtása is, ezért több gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedési alternatívát kell adni és a buszokat a közlekedésben mindig előnyben kell részesíteni.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartott sajtótájékoztatón azt mondta: annyiban új a mostani kísérlet, hogy fő közlekedési útvonalat zárnak le és a lakosság is véleményezheti a kísérletet. Kérdésre válaszolva közölte: a tapasztalatok szerint útlezáráskor csak egy-két napig van dugó, utána a forgalom mindig alkalmazkodik a helyzethez. Szerinte sokszor tényleg nehezebb az autósoknak, de fel kell tenni a kérdést, hogy autósoknak, vagy a gyalogosoknak tartják-e fenn a várost. A budapesti közlekedés három százaléka zajlik csak a Kossuth Lajos utcában, ezt a megerősített tömegközlekedés elbírja a kísérlet alatt. Hozzátette: nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az ilyen kezdeményezések sikeresek. Példaként említette Bécs és Szöul városát.

Bősze Sándor, a tanulmányt készítő Közlekedés Kft. mérnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kísérlet időszakában, júliusban a sok éves tapasztalatok szerint mintegy 30-35 százalékkal kisebb az autóforgalom. Elmondta, hogy a Rákóczi út mellett a Krisztina körúton a Krisztina tér felé, illetve a Gellért hegy alatt is új buszsávokat jelölnének ki. A kísérlet egyik legnagyobb kérdése, hogy a közlekedés alternatívájaként indított "P+R buszokra" átszállnak-e az addig autóval közlekedők. Az autósokat módváltásra kell bírni - mondta. Azt remélik, hogy néhányan elgondolkodnak az utazási szokásaikon - tette hozzá.

 Forrás: MTI / Greenfo.hu